Pert vesztett Szíki Károly

A Debreceni Ítélőtábla csütörtökön délelőtt helyben hagyta a Hajdú – Bihar Megyei Bíróság első fokon meghozott ítéletét, és megállapította, hogy Szíki Károly kijelentéseivel többszörösen és súlyosan megsértette dr. Sós Tamás személyiségi jogait.

A bíróság ítélete alapján Szíki Károly köteles megfizetni a per 187 ezer forintos költségét, emellett az általa vezetett újság következő számában és húsz napon belül a megyei napilapban is bocsánatot kell kérnie dr. Sós Tamástól.

A korábbi megyei vezető az ítélet ismeretében úgy fogalmazott: megfontolja, hogy milyen összegű nem vagyoni kártérítést érvényesít Szíkivel szemben.

Szíki Károly szerkesztőségünk kérdésére elmondta: érdekes ítélet született, úgy érzi a jelen viszonyok között az irodalom veszített a joggal szemben. Hozzátette: még nem tekinti lezártnak az ügyet.