Tehetséggondozás és továbbtanulás

Kibővíti képzési kínálatát és több lehetőséget ad diákjainak a nagyközönség előtt való bemutatkozásra a jövőben az Eventus művészeti iskola. Az intézményben bemutatták a hamarosan induló építész előkészítő kurzust és a következő tanévtől induló tánc- és drámaképzést.

Tehetséggondozás és továbbtanulás a művészeti oktatásban címmel ismertette jövőbeni terveit az Eventus. Az alapfokú művészetoktatási intézmény évek óta a Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének bázisiskolája, amely lehetővé teszi a diákok magas színvonalú továbbképzését. Az iskola a diákok pályaorientációját is igyekszik támogatni, ezért építész előkészítő kurzus beindítását tervezik, amely segíti a tanulók bejutását a műszaki felsőoktatási intézményekbe. A következő tanévtől bővítik az iskola képzési kínálatát, 2011. szeptemberétől ugyanis tánc- és drámaszakot is indít az intézmény. A tájékoztatón Sajtos Attila igazgató elmondta: a művészetoktatási intézmény számára kiemelten fontos a tehetséggondozás, ezért Blaskó János művész munkássága nyomán hamarosan iskolai szintű rajzversenysorozatot indítanak.