Gazdasági évnyitó

Véget kell vetni a több évtizedes látszatpolitizálásnak, csak akkor lehet erősíteni a szlovák-magyar kapcsolatokat – jelentette ki Simon Zsolt, Szlovákia mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere Egerszalókon, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján. Magyar kollégája, dr. Fazekas Sándor azt hangsúlyozta, hogy hazánk uniós elnöksége nagy lehetőség a két ország kapcsolatainak fejlesztésére.

Olyan politikai légkört és adórendszereket kell kialakítani, amely lehetővé teszi Szlovákia és Magyarország gazdasági együttműködésének erősítését – mondta a szlovák vidékfejlesztési miniszter a fórumon. Simon Zsolt az uniós támogatásokról szólva elmondta: 2007 és 2013 között 207 millió eurót használhat föl Szlovákia fejlesztési célokra, amelyekből 513 pályázatot tudnak finanszírozni. A hátralévő időben még 50-60 millió áll rendelkezésre ilyen célokra.
A szlovák miniszter külön kiemelte a világörökség részét képező Tokaj-hegyaljai borvidék megóvását, amelynek ugyan mindössze 10 százaléka fekszik északi szomszédunknál, mégis fontos az együtt gondolkodás e kérdésben.
Az együttműködés legfőbb akadályának Simon Zsolt a politikai tényezőt említette, mint a Fico-féle nyelvtörvény, illetve a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadását, amiről szerinte nem történt megfelelő egyeztetés a felek között.
A további lehetőségek közül feldolgozó üzemek, új Duna- és Ipoly- hidak építését, a vasúti összeköttetés fejlesztését és közös információs portálok létrehozását emelte ki.
Dr. Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter fontos esztendőnek nevezte az ideit Magyarország soros elnöksége miatt. Mint mondta, ez fölélénkítheti a magyar-szlovák kapcsolatokat. Hozzátette: a legnagyobb lehetőség a mezőgazdaság területén van, mára Szlovákia ugyanis az unió negyedik legnagyobb élelmiszer importőre és exportőre lett.
A házigazda dr. Bánhidy Péter megyei kamarai elnök kiemelte: térségünknek nagy szerepe lehet a két ország együttműködésében, amelynek hagyományosan régiónk a motorja.