A hajléktalanok felének van szállása a Kertész úton

Egerben körülbelül 140-150 hajléktalan él, nagyjából a felének van helye a Kertész út 100. alatti szállón. Ez az arány országosan is jónak számít. A gondozói házban élők karácsonyi ünnepségét december 23-án tartják.

A hideg beköszöntével, az úgynevezett krízisidőszakban tíz fővel többet tudnak fogadni a Kertész úton lévő hajléktalanszállóban. Az éjjeli menedékhelyen 34-en húzhatják meg magukat éjszakánként, most 43-an vannak. 26 férőhelyes az ápoló-gondozó otthon, ahol beteg rászorulókat helyeznek el. Az átmeneti szállón tíz embernek van helye. A karácsonyt együtt tartják, december 23-án ünnepelnek lakók és dolgozók közösen. Ilyenkor karácsonyi menü kerül az asztalra: bejglit, üdítőt és süteményeket kapnak a gondozottak. A házat feldíszítik, már a fenyő is a helyén van.
A gondozói ház vezetője, Varga István szerint legalább annyian vannak kint az utcán, mint amennyi embert a szálló fogadni képes. Ők többnyire külterületen, hétvégi házakban húzzák meg magukat. Két utcai szociális munkásuk folyamatosan felkeresi őket, a hajléktalanszálló háziorvosa pedig állandóan ellenőrzi az egészségi állapotukat.