Hetven éves az evangélikus templom

Hetven éves lett az egri evangélikus templom. A hitközösség tagjai a hétvégén ünnepi istentisztelettel emlékeztek meg az évfordulóról.

Az evangélikus egyház a kora újkor óta van jelen városunkban, templomukat azonban csak 1940-ben szentelhették fel. A vallási közösség sokáig küzdött azért, hogy elő tudják teremteni a templomépítéshez szükséges pénzösszeget, amely végül hetven évvel ezelőtt, finn segítséggel sikerült.
Az istentisztelet során Aklan Béla Sándor, evangélikus lelkész megköszönte a finn testvéreknek, hogy áldozatos munkájukkal segítették az adománygyűjtést, és ezáltal megvalósulhatott az egri evangélikusok álma: felépíthették első templomukat. Az épület terveit Sándy Gyula műegyetemi tanár tervei alapján Popovits István építészmérnök készítette el.