Fellobbant a negyedik adventi láng is

Fellobbant a negyedik adventi gyertya lángja a Dobó téren.

A Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium kórusának előadását követően Habis László polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. A városvezető arról beszélt, az igazi értékek felismeréséhez elengedhetetlen a várakozás. Dr. Ternyák Csaba egri érsek elmondta, a karácsony legyen számunkra a remény üzenete: velünk az Isten. Ő nem hagy el minket, gondjainkkal, örömeinkkel mindig, minden helyzetben fordulhatunk hozzá. Az adventi gondolatok után az egri főpásztor a cserkészek által hozott betlehemi lánggal gyújtotta meg az adventi koszorú utolsó gyertyáját. Az ünnepségen részt vett az Egri Fertálymesterek Testülete és a Szent György Lovagrend Egri Priorátusa. Az est további részében Hegyesi Hudik Margit előadóművész és a Vocalissimo énekegyüttes lépett színpadra.