Az év utolsó borbemutatója

Az év utolsó borbemutatóját tartották a Bikavér Borházban. Gál Lajos borász tízféle bort kóstoltatott a vendégekkel, az esten fellépett Kovács Emese magánénekes.

Hét éve tartanak heti rendszerességgel borbemutatót a Bikavér Borházban. Kenyeres Zoltán üzletvezető azt mondja: örül, hogy a borászoknak van bemutatkozási lehetőségük, de még nagyobb öröm, hogy van erre igény. Gál Lajos tízféle bort vonultatott fel, volt köztük idei és olyan is, amely még nincs forgalomban. Ő is jó kezdeményezésnek tartja a borkóstolókat, így például a közönség megismerkedhet olyan borokkal, amelyeket nem biztos, hogy megvásárolna több ezer forintért; találkozhatnak a borászokkal, kérdezhetnek, beszélgethetnek a borokról.
Valamikor, amikor jól ment az egri borászoknak, mecénásai voltak a művészeknek – emlékeztetett Gál Lajos. Fontosnak tartja, hogy most is teremtsenek bemutatkozási lehetőséget az egri művészeknek. A borkóstolón Kovács Emese magánénekes lépett fel.
Gál Péter második saját borát mutatta be a vendégeknek. Azt mondja: olyan bort készített, amely ő korosztályának is tetsző, így szeretné velük megismertetni a kézműves borok szépségét.
Az idei utolsó borbemutatón szóba kerültek a következő hetek eseményei: 27-én borszentelésre, 29-én a X. Borszalonba várják a borok kedvelőit. Január 29-én tartják az Egri Borok Bálját. A borbemutatók – borkóstolók februárban folytatódnak a Bikavér Borházban.