Fény kiállítás

Ifjú grafikusok alkotásaiból nyílt kiállítás a Forrás Galériában. A tárlat egy három részes sorozat középső darabja, mely egyben a tanulók vizsgafeladata is volt. A szervezők célja a tehetséges növendékek munkáinak bemutatása, megismertetése.

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ tavaly lépett együttműködésbe az Eszterházy Károly Főiskola Rajz és Vizuális Tanszékével. Céljuk lehetőséget és teret biztosítani a tehetséges hallgatók bemutatkozására a nagyközönség előtt.
A kiállítás főként a végzősök munkáit tartalmazza, de néhány kiemelkedő tehetségű másodéves műve is helyet kapott benne. Az ifjú grafikusok témája a fény volt.
Pika Nagy Árpád, képzőművész megnyitójában elmondta, hogy azért esett a választás erre a témára, mert kreativitást vált ki a művészekből. Érdekes alkotások születnek a fény, mint téma különböző megközelítéseiből.
A művésznövendékek a legkülönfélébb eljárásokat alkalmazták, így a rézkarc és litográfia művek mellett helyet kaptak a hidegtű- és vegyes technikával készült alkotások is.
A tárlat 25 hallgató, mintegy 35 különböző technikával készült alkotását tartalmazza. A kiállítás január 13-ig látogatható a Forrás Galériában.