Randolph Westphal – Küzdelem a rák ellen

A német Randolph Westphal 1987-ben indult kerékpárjával Amerikába, ahol bőrrákot diagnosztizáltak nála. Az orvosok legfeljebb egy évet adtak még neki. Ő azonban nem adta fel, útnak indult kutyáival és az eltelt 23 év alatt 177 ezer kilométert tett meg Amerikában, Új-Zélandon és Európában erőt adva, példát mutatva a beteg embereknek. A sportember Egerbe is ellátogatott.

Az 1997-es és 2003-as Giunness világrekorder kerékpáros 1987, a bőrrák diagnosztizálása óta 177 ezer kilométert tett meg kerékpáron Amerikában, Európában és Új-Zélandon malamut és husky kutyái kíséretében. Idén Magyarországra is ellátogatott. Egerbe két kutyájával együtt, még szerdán délután érkezett. Első útja a Markhot Ferenc Kórház onkológiai osztályára, az ott ápolt betegekhez vezetett. Másnap Rázsi Botond alpolgármester és Deutsch Attila, a német kisebbségi önkormányzat elnöke is fogadta a Városházán. Mint mondta, személyes példát szeretne mutatni sorstársainak. Csak azt lehet megváltoztatni, amit előbb elfogadunk. Ő megtanult együtt élni az időről időre kiújuló rákkal. Az első diagnózis óta nem egy, hanem 23 év telt el. Argentínában, 1996-ban elgázolta egy teherautó, koponyatörést szenvedett, elvesztette az emlékezetét, szagló- és ízlelőkészségét, újra kellett tanulnia járni. Negyvenszer operálták, de töretlenül folytatja missziós útját.
Hívták már Afrikába, Ázsiába és Ausztráliába is, de ő a kutyák miatt csak a hűvösebb területeken kerekezhet. Magyarországi útján Eger után Gyöngyös a következő úti cél. További érdekességeket Randolph Westphal saját honlapján olvashatnak.