Ételt oszt a vöröskereszt

Megkezdődött a vöröskereszt téli étkeztetési programja. A segélyszervezet március végéig a hideg időben két hetente meleg egytálétellel, hétköznapokon reggel teával és zsíros kenyérrel segít a rászorulókon.

Kéthetente pénteken 12 órától a Balassi Bálint Általános Iskola udvarán, 13 órától a Klapka György úti kapualjban oszt ételt a rászorulóknak a vöröskereszt. A segítséget nemcsak a hajléktalanok, hanem a kisnyugdíjasok, a munkanélküliek, a többgyermekes családok is igénybe vehetik. Két héttel ezelőtt kezdte meg a vöröskereszt a hideg élelmiszer osztást, hétfőtől péntekig minden reggel 9 órától teával, zsíros kenyérrel várják a hozzájuk fordulókat. Az idei téli étkeztetési programra 755 ezer forintot nyert el pályázaton a segélyszervezet. Ez azonban kevés a március végéig tervezett folyamatos ellátáshoz, hiszen az ételosztás költsége a korábbi évek tapasztalatai alapján meghaladja az egymillió forintot is. Ezért várják az adományozók segítségét, akik akár egy kenyérrel, vagy teával, vagy bármilyen élelmiszer adománnyal támogatni tudják a programot.