Labdarúgó NB III.: Egri FC – Ózdi FC 4-2

A labdarúgó NB III őszi utolsó fordulójában 4-2-re nyert az Eger az Ózd ellen. A végeredmény ellenére sokáig kérdéses volt a győzelem, csak az utolsó percekben rúgott két góllal sikerült nyerni. Az Egri Futball Club – három döntetlennel – veretlenül áll a Mátra-csoport élén.

A pénteki eső miatt az utolsó pillanatban változott a mérkőzés helyszíne: a városi stadion helyett a Felsővárosi Sporttelep műfüves játékterére vitték a meccsek, ezért később is kezdődött az összecsapás. Ha lett volna eredményjelző, az sem lett volna meglepő, ha már az első félidőben 5-0-át mutat a házigazdák javára. A számtalan helyzetből végül is a csapatkapitány Kotula kettőt gólra váltott. Fordulás után az 52. percben egy rossz kapuskirúgás miatt a korábban Egerben játszó Badalik révén szépített az Ózd sőt, a 77. percben egy másik volt egri Harnócz fejesével kiegyenlítettek a vendégek. Az egriek mindent megpróbáltak a győztes gól megszerzése érdekében, de sokszor még a száz százalékos helyzet is kevésnek bizonyult. Végül a hajrában, a 82. percben Kálmán, majd öt perccel később Kotula vette be Jakab kapuját. Megszámoltuk: 22 egri gólhelyzetből született meg a hazaiak négy találata.
Az utolsó fordulóból négy mérkőzés, így többek között a második Balmazújváros fővárosi találkozója is elmarat. Ezeket a héten pótolják. Idén még egy kupameccs, a 2011/12-es Magyar Kupa megyei selejtezője vár az egriekre. Szombaton, 13 órától Andornaktályán szerepelnek Debreceniék.

NB III. Mátra-csoport, 15. forduló. 2010 november 27.
Egri FC – Ózdi FC 4-2 (2-0)
Eger, Felsővárosi Sporttelep, 200 néző. Vezette: Mocsári Tamás (Ember Tibor, Lovász László).
Eger: Illyés – Busai, Káposzta, Kiskapusi, Debreceni – Vén (Szilágyi 89.), Zováth, Bezzeg – Hamar (Bardi 69.), Kotula (Zvara D. 89.), Kálmán. Edzők: László István, Lengyel Lajos.
Ózd: Jakab – Buku, Máriási (Deme 87.), Harnócz, Tankó – Kovács Sz., Csatlós, Gacsal, Badalik – Al-Mohamed, Ruszó (Sztraka 65.). Játékos-edző: Máriási Zsolt.

Gólok: Kotula (13., 40., 87.), Kálmán (82.), ill. Badalik (52.), Harnócz (77.)

További eredmények:
Hevesi LSC – Felsőtárkány 1–1
Vasas II. – Salgótarjáni BTC 1-1
Gyöngyösi AK – FC Tiszaújváros 1-2
Rákosmenti KSK – Balmazújvárosi FC – később pótolják
Dunakeszi VSE – Tura VSK /11.30 13:00/
Balassagyarmat VSE – Rákosszentmihályi AFC /12.04 13:00/
Monor SE – Putnok VSE /12.04 13:00/

Következik:
Magyar Kupa 2011/12. megyei selejtező, 1. forduló
Andornaktálya. 2010. december 4., 13:00
Andornaktálya SE – Egri FC