Három éves a Forrás Fogyatékkal élő Fiatalok Klubja

Három éves születésnapját ünnepelte szombaton a Fogyatékkal Élő Fiatalok Klubja. A Forrás Gyermek és Ifjúsági Központban táncosok, színjátszók és énekesek szórakoztatták a résztvevőket.

„Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned.” Ezt a Weöres Sándortól vett idézetet választotta jótékonysági rendezvénye mottójául a Forrás Fogyatékkal Élő Fiatalok Klubja. A szervezet három éves fennállását ünnepelte november 27-én, szombaton. A vidám hangulatú programban tánc, musical és nóta is szerepelt.
A jótékonysági esten Mészárosné Pusztai Éva, az intézmény címzetes igazgatója elmondta: a Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház kezdetektől segítséget nyújt a klub működéséhez, amely célul tűzte ki a fogyatékos fiatalok életének színesebbé tételét, és az élet nehézségeinek feledtetését az együtt töltött idő alatt.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Habis László polgármester is, aki az önkormányzat nevében ötven ezer forintot ajánlott fel a klub számára.
A születésnapi bálon az Egri Autista Alapítvány jótékonysági vásárt tartott, ahol a befolyt összeget a vörösiszap károsultjainak ajánlották fel, míg az est bevételéből a klubtagok jövőre kirándulást terveznek.