Pénzért intézték el a leszázalékolást – őrizetben két orvosszakértő

Két orvosszakértőt tartóztatott le a rendőrség, azzal gyanúsítják őket, hogy nagyobb összegű készpénzért cserébe elintézték a leszázalékolást vagy a felülvizsgálatot. A rendőrség őrizetbe vette őket, indítványozták előzetes letartóztatásuk elrendelését is. Az esettel összefüggésben a nemzeti erőforrás minisztere országos vizsgálat elrendelésére szólította fel az ORSZI főigazgatóját.

Az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet két orvosszakértőjét tartóztatták le tegnap reggel a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai. Közvetlenül a bűncselekmény elkövetése után érték tetten őket, a rendőrök megtalálták a tárgyi bizonyítékokat is a motozáskor. Azzal gyanúsítják őket, hogy százezer vagy több százezer forintért intéztek el leszázalékolást, felülvizsgálatot.
2010 nyarától folyamatosan és rendszeresen fogadott el pénzt a két szakértő. A nyomozás folyamatban van, egyelőre több tíz emberről tudnak, akik pénzt adtak az orvosoknak.
A két szakértő ellen – őrizetbe vételük mellett – hivatalos személy által, hivatali helyzettel visszaélve elkövetett vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a főkapitányság bűnügyi osztálya, és indítványozta előzetes letartóztatásuk elrendelését. A rendőrség azt ígéri: minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytatnak majd, a fejleményekről pedig részletes tájékoztatást adnak.