Kovászna: kézzel fogható eredmény

Az erdélyi Kovászna megye küldöttségét fogadta a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, Horváth László. A testvérmegye delegációját Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke vezette. A megbeszélésen a két elnök a jelenlegi közös programokról, illetve a további együttműködési lehetőségekről tárgyalt. Horváth László hangsúlyozta: olyan kapcsolatokat kell ápolni, amelyek mindkét fél számára kézzel fogható eredményt hoznak. Kovászna és Heves megye 2002-ben kötött kötött testvérmegyei megállapodást. A megállapodás célja az volt, hogy a két megye településeinek, szervezeteinek és intézményeinek az élet lehető legtöbb területén nyíljon lehetőségük kapcsolatfelvételre, illetve együttműködés kialakítására. Heves megye nemzetközi kapcsolataiban kiemelten fontos szerepük van a határon túli magyar területeknek.