Bükkzsércen ülésezett a Magyarok Szövetsége vezetése

A Magyarok Szövetsége megyei elöljárói és az ügyvivő testület ülésezett hétvégén Bükkzsércen. Magyarország legnagyobb civil szervezete hatékonyabban szeretne dolgozni, ezért átalakították a működési rendjüket.

Hazánk 1900 településén van jelen a Magyarok Szövetsége, a szervezet élén az alapító elnök és egy ötfős, elnöki jogkörrel felruházott ügyvivőtestület áll. Ebben három választott tag kapott helyet, emellett egy főt a megyék, egyet a tagozatok delegáltak. Korábban az összehangoló testületi üléseken az elnökség, a tagozatok és a megyék is részt vettek, most úgy gondolták: a hatékonyabb működés érdekében vegyék külön a tagozatokat és a megyéket. Erről tárgyaltak Bükkzsércen.
A megyék sok programot szerveznek és hangolnak össze, időnként lokális problémákat is orvosolniuk kell, ilyen volt például a vörösiszap-katasztrófa. Heves megyéből akkor hatvanan voltak Devecseren segíteni – számolt be Szűcs Lajos Heves megyei elöljáró.
A Magyarok Szövetsége egyik legismertebb kezdeményezése a Magyarok Vására és a bösztörpusztai Magyarok Országos Gyűlése. Mindkettő elősegítette a kézművesek, a háziipar fennmaradását – mondta Bődi Szabolcs, a Magyarok Szövetsége ügyvivő testületének választott tagja.
A kísérők Bogácsra a fürdőbe vagy a Márton napi rendezvényekre látogathattak el, de bemutatták nekik a bükkzsérci pincesort, a természeti szépségeket, falunéző túrát is szerveztek nekik.