Budapestről Heves megyébe – Dr. Ormossy Attila vezeti a főkapitányságot

100-al több rendőrt szeretne a megyébe Dr. Ormossy Attila, Heves Megye új rendőrfőkapitánya. Tervezi egy csapaterő létrehozását is, hogy problémás területeken, hatékonyan és kellő erővel jelenjen meg a rendőrség. Azt mondta, a létszámfejlesztésre és az objektív feltételek megteremtésére lát esélyt, hiszen elképzelése találkozik a kormány törekvésével.

A főkapitányság jól működik, de vannak területek, ahol változtatni kell – mondta Dr. Ormossy Attila, a megye új rendőri vezetője. Hozzátette, most 680-an dolgoznak a főkapitányságon, a létszám éppen elegendő a feladatok ellátására. 100 – al több rendőrt szeretne és tervezi egy csapaterő létrehozását is. Az Egri Rendőrkapitányság épületének felújítása is a tervei között szerepel, de a rendőri munka feltételeinek javítása is. Dr. Ormossy Attila harminc éve rendőr, 17 évig vezetett három kapitányságot Budapesten, eredményességét soha nem érte kritika. Heves megyében sem csak a statisztikai mutatóknak, hanem a lakossági igényeknek és az elvárásoknak akar megfelelni.