XII. Országos Nonverbális Fesztivál

Az idei, egri Országos Nonverbális Fesztiválon három nap alatt közel 500 fogyatékkal élő és egészséges diák lépett fel különböző művészeti produkciókban. Az egri és környékbeli csoportokon kívül a Dunántúlról is érkeztek résztvevők.

Eddig a volt Ifjúsági Ház adott otthont az eseménynek, amit most először rendeztek a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban. A megnyitón a város részéről Saárossy Kinga alpolgármester és Ponyi László az Egri Kulturális és Művészeti Központ igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Tizenkét éve rendezték Egerben az első nonverbális fesztivált. A cél most is ugyanaz: közelebb hozni egymáshoz a sérült és egészséges fiatalokat a zene, a tánc és más művészi produkciók segítségével.
Az országban ez volt az első, úgynevezett integrált fesztivál, melynek népszerűségét jelzi, hogy idén is jóval több csoport jelentkezett, mint amennyit fogadni tudtak. A három nap alatt így is közel ötszáz diák lépett fel a Forrás színpadán.