Kórházvédelem helyett kórházépítés

Péntektől hivatalosan is kórházépítők vagyunk – mondta Hegyaljai Judit, a kórházvédő egyesület elnöke megemlékezésükön. Szerinte az újonnan kinevezett kórházvezető személye garancia arra, hogy az egészségügyi intézmény visszanyeri korábbi jó hírnevét. Horváth László, a megyei közgyűlés elnöke a kórházvédők megemlékezésén azt mondta: eljött az idő, amikor megint a betegek, a szakma szeretete számít majd. Hozzátette azt is: létrehoztak egy számon kérő bizottságot, amelynek a feladata, hogy feltárják a visszásságokat, és megnevezzék a felelősöket.

2008. november 1-jén vette át a HospInvest az egri kórházat. Október 31-én éjszaka gyertyával a kézben búcsúztak volt munkahelyüktől a kórházvédők, azok, akik nem voltak hajlandók együtt dolgozni a céggel. Akkor 721 szakdolgozó és orvos hagyta el a kórházat. Most erre a két évvel ezelőtti eseményre emlékeztek.
Hegyaljai Judit, az Egri Kórházvédő Egyesület elnöke azt mondta a megemlékezésen: a kitartás és az állhatatosság visszavezeti a volt dolgozókat a több száz éves falak közé. Ma még 30-35 kórházvédő nem dolgozik, próbálnak nekik segíteni, hogy mihamarabb visszajussanak a kórházba. A pénteki közgyűlés reményt adott, hogy új fejezet kezdődik a kórház életében. Úgy látja: az újonnan kinevezett kórházigazgató személye garancia, hogy ismét visszanyeri az intézmény a jó hírnevét. Péntektől nem kórházvédők, hanem kórházépítők vagyunk – mondta.
Dr. Fűtő László szerint 2008-ban olyan erőkkel találták magukat szemben, amely ellen nem tudtak védekezni. Az eltelt két évben egyértelműen kiderült, hogy a kórházvédőknek volt igazuk. Ma már nem sírni kell, hanem előretekinteni. Azt ígérte: az új kórházért, egy beteg centrikus, szakmai alapon működő intézményért dolgozik.
Az épület az eljátszott bizalom szimbóluma – mondta Horváth László, a megyei közgyűlés elnöke. Olyan embert kerestek most a kórház élére, aki személye egyben üzenet is. Szerinte dr. Fűtő László személye azt üzeni: eljött az idő, amikor ismét a szakma és a betegek számítanak. Horváth László beszámolt a kórházvédőknek a számon kérő, elszámoltató bizottság felállításáról. Jövő héten elkezdik a munkát, feltárják a visszásságokat, megnevezik a felelősöket, ha kell, elindítják a felelősségre vonást.
Dr. Misz Mihály, a Fidesz egri elnöke szerint a megyei közgyűlés elnöke és Eger polgármester segítségével ismét egy jó kórházat lehet létrehozni. Arra kérte a megemlékezésen megjelenteket: álljanak egy emberként Fűtő László mellé.