Új kerékpárút a Mocsáry utcában

November 15-én adják át az újabb, 300 méter hosszú kerékpárút szakaszt, ami az Érsekkertet a Károlyi Mihály utcával köti össze. Az önerős beruházás 15 millió forintba került, ezzel a városban kiépített és kijelölt kerékpárút-hálózat meghaladja majd az 5 kilométert.

Nemrég a Deák Ferenc utcán adtak át egy közel 500 méteres szakaszt, ahol egymás mellett megy a gyalogos és a kerékpáros forgalom. Ez a később megépítendő intermodális csomóponthoz kapcsolódhat. Egerben a domborzati viszonyok miatt a városi fő kerékpárút hálózatnak a patak melletti, észak-déli tengelyt kell követnie. Ebbe illeszkedik a most épülő Mocsáry utcai szakasz.
Az önerős beruházásból, 15 millió forintból épülő 300 méteres, 2 méter széles, a szabványoknak megfelelő szakasz munkálatai még szeptemberben kezdődtek és a tervek szerint november 15-én adják át a forgalomnak. Közben átépítik a Mocsáry utcai buszmegállót és a járdát taktilis burkolattal látják el. Egerben a kiépített kerékpárutak hossza jelenleg 2,7 kilométer, ezen kívül további 2,3 kilométer zöld-sárga táblával jelzett, úgynevezett kijelölt útvonalat használhatnak a bringások.