Vámkonferencia

Január elsejével megalakul a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az új hivatal három fő egységre tagozódik: adó, vám és bűnügyi területre. Hat regionális főigazgatóságot hoznak létre az országban, illetve minden megyében egy-egy igazgatóságot – hangzott el az egri Vámkonferencián.

hétvégi őszi, három napos tanácskozáson a sajtó képviselőivel is ismertették a legfontosabb témákat. Január elsejétől – az APEH és a VPOP integrációjával – megalakul a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – jelentett be Szabó Zsolt, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának parancsnokhelyettese. Megyei és regionális szinten ez nem jelent nagy változást. Hat regionális főigazgatóságot hoznak létre az országban, illetve minden megyében egy-egy igazgatóságot.
Az elmúlt időszakban szakmai munkacsoportok készítettek jelentést a jelenlegi helyzetről és határozták meg a feladatokat. Az új hivatal három fő egységre tagozódik: adó, vám és bűnügyi területre. A Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezető-helyettese, Tolnainé dr. Tóth Veronika a 2011-es magyar uniós elnökség kapcsán kiemelte, nagy hangsúlyt kell fektetni a külső határos országok érdekeinek megjelenítésére, folytatni kell a szlovén és cseh elnökség alatt elkezdett munkát.