Szakmai alternatíva az MSZP-től

Az alakuló ülés után tartott tájékoztatót Sós Tamás. A megyei szocialista vezető gratulált a választási eredménykehez, jó munkát kívánt Horváth Lászlónak, a közgyűlésnek és az intézmény, valamint a hivatal dolgozóinak. Megyei közgyűlési mandátumáról a jövő héten mond le, utódjáról nem nyilatkozott.

Heves megye azon nyolc megye közé tartozik,melyek elindultak a kilábalás útján – reagált Horváth László negatív állításira. Elmondta, a kórházi fejlesztés szerződésének aláírását előkészítették. Az intézményrendszer átlátható volt az elmúlt időszakban, reméli így is marad. A jövőben a baloldali önkormányzati közösség támogatja a települések munkáját, a megyében szakmai alternatívát kínálnak és fellépnek az igazságtalanság ellen. Az alakuló ülést a korelnök, Szabó Gyula vezette, a választásról, az eredményről Dr. Chikán Zoltán számolt be. A képviselők esküt tettek, döntöttek az Ügyrendi és Kisebbségi Bizottság megalakításáról, elnöknek