Megalakult az új megyei közgyűlés

Horváth László vezeti a Heves Megyei Közgyűlést, elnöknek választották az alakuló ülésen. Öt bizottságot terveznek, ezek közül egy, az Ügyrendi és Kisebbségi alakult meg, Gondos István elnökletével. Horváth László beszédében elmondta, a legfontosabb feladat, hogy feltárják a megyei önkormányzat valós anyagi helyzetét. Hozzátette, véget vetnek a számháborúnak.

A megyeháza előtt Szíki Károly tartott tájékoztatót, az éppen érkező Horváth Lászlónak felolvasta, majd átadta petíciójukat. Ebben az áll, megkezdődhet a lassú építkezés és a számonkérés, bíznak Horváth Lászlóban, személyét garanciának tartják. Az alakuló ülést a korelnök, Szabó Gyula vezette, a választásról, az eredményről Dr. Chikán Zoltán számolt be. A képviselők esküt tettek, döntöttek az Ügyrendi és Kisebbségi Bizottság megalakításáról, elnöknek Gondos István választották. A 15 képviselőből 11-en támogatták Horváth László elnökké választását. Az elnök beszédében a legfontosabb feladatok között említette a megye valós anyagi helyzetének feltárását, és a kórház tételes átvizsgálását, tervezik egy esti vizsgálóbizottság felállítását is. A Fidesz-KDNP frakciót Tóth Csaba vezeti, helyettese Deé András lesz. A megyei átadás – átvételt nyolc napon belül megtartják, október 29-én rendkívüli közgyűlést tartanak.