Női vízilabda OB I.: ZF-Eger – Újpest VUSE 12-5

A női vízilabda OB I-ben is elkezdődött a bajnokság. A tavalyi bronzérmes egriek az elmúlt évben negyedik Újpest ellen kezdték az új szezont. Antal Dóráék hét góllal, 12-5-re verték fővárosi ellenfelüket.

Nagy változások történtek a nyári szünetben a csapatok háza táján. Az egrieknél nyolc új játékos érkezett, ami azt jelenti, hogy most már az utánpótlás válogatott nagy része itt játszik. Ide került Pardi és a kapus Gangl az Újpesttől, Kertes és Pengő a Szentestől, Somhegyi a BVSC-től, a volt egri Fekete az ASI-tól, Zajácz Győrből és Illés a Vasastól. Távozott a két idegenlégiós Ziaková és Flint, valamint Jenes és Veréb, a kapus Serfőző pedig abbahagyta a játékot, csak mint edző tevékenykedik tovább. Az első, Újpest elleni meccsről betegség miatt hiányzott Pócsi, Bene és Somhegyi, de így sem okozott gondot a jelentősen meggyengülő lilák legyőzése. A két kapus Gangl és Szabó két-két negyedet kapott, a harmadik negyedtől pedig egyre többet voltak bent a fiatalok, Parádi, Vályi és Zajácz. 11-1 után ez némileg érződött, de a csapat összekovácsolás érdekében ez belefért. Az Egernek ősszel csak az a dolga, hogy biztosan bent legyen a felsőházi folytatásban .
A legjobb hat közé előzetesen az egrieken kívül a Dunaújváros, a Szentes, a jól erősítő Szeged, a brit női válogatott és talán a BVSC juthat be. Most egy hét szünet lesz a bajnokságban, mert a hétvégén Magyar Kupa csoportselejtezőket játszanak a csapatok. Szombaton és vasárnap az Eger a házigazda Szeged, valamint a Szentes és az OB I-es újonc Kecskemét társaságában küzd a továbbjutást jelentő első két hely megszerzéséért.

Női vízilabda OB I., Alapszakasz, 1. forduló
ZF-Eger – Újpest VUSE-Salamander 12-5 (4-0, 5-1, 2-1, 1-3)
Eger, Bárány uszoda, 150 néző. V.: Vogel Gábor, Horváth Márk
Eger: Gangl – Czigány 2, Antal 2 (2/1), Szeredi 1, Pardi 3 (1/1), Kertes 1, Pengő 1. Cserék: Szabó I. (kapus), Balla 1, Illés 1, Parádi (1/0), Zajácz, Vályi. Edző: Kelemen Attila.
Újpest: Bolonyai – Bodrogi 1, Adamik, Korényi 2 (2/2), Sikter 1 (1/1), Kocsis (1/0), Fülöp. Cserék: Fajtha, Kiss, Gyergyói, Molnár, Kumi 1, Kuna. Edző: Áts Bertalan.

Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 7/2
Ötméteresből: 4/2, ill. 4/3