Vietnámi delegáció a bíróságon

Hét fős delegáció érkezett Egerbe a Vietnámi Legfelsőbb Népbíróságtól, hogy megismerje a Heves Megyei Bíróság működését. Az ország igazságügyi reform előtt áll, az átszervezésekhez fontosnak tartották tanulmányozni a magyar bíróságok munkáját is.

Korábban öt napot töltöttek a román bíróságokon a Vietnámi Legfelsőbb Népbíróság tagjai. A hét fős delegáció hétfőn érkezett Magyarországra azért, hogy megismerje az itteni bíróságok működését. Az egy hetes tanulmányút részeként Egerbe is ellátogattak, hogy a Heves Megyei Bíróság munkájába is betekintést nyerjenek. „Mindenképpen szeretnénk tanulmányozni a Heves Megyei Bíróság szervezeti felépítését és működését. Ennek alapján lesz egy összehasonlítási képünk a két ország közötti különbségekről.” – mondta dr. Tu Van Nhu a Vietnámi Legfelsőbb Népbíróság elnökhelyettese. A bíróság dísztermében a delegáció tagjait tájékoztatták a megyei bírósági szervezet felépítéséről és igazgatásáról, a gazdasági és cégbírósági ügyekről. A program részeként egy tárgyalásba is bepillanthattak.