Mesterházy politikai kalandorságnak nevezte a kormány első száz napját

Hatékony, kíméletlen és gyors volt a Fidesz akkor, amikor az őket gátló demokratikus fékeket iktatta ki, de koránt sem volt ilyen hatékony például a devizahitelesek megsegítésében vagy a foglalkoztatás bővítésében – mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Szerinte a Fidesz az elmúlt években sok mindent mondott, de ezekből semmi nem teljesült – legalábbis az nem, ami miatt megválasztották őket.

A Fidesz arra készül: ha csökken a társadalmi támogatottságuk, mindent el tudjanak fojtani, ami a miniszterelnököt gyengítené – mondta Mesterházy Attila a szocialisták polgármesterjelöltje, Nagy István által szervezett sajtóbeszélgetésen. A demokratikus ellensúlyok rendszerét hatékonyan számolták föl Mesterházy szerint.
Az elmúlt években sok mindent mondott a Fidesz, ezekből semmi nem teljesült, legalábbis az nem, ami miatt megválasztották őket. Az MSZP elnöke szerint el akarja odázni a kormányzó párt az önkormányzati választások utánra azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az ország sikeres legyen. Úgy látja: a Fidesz a száz nap alatt egy kört írt le, most visszajutottak a kiindulóponthoz.
Mesterházy vitanapot kezdeményezett, ahol az ország jövőjét meghatározó kérdésekről lesz szó: a foglalkoztatás bővítéséről, a társadalmi különbségek csökkentéséről, az ország modernizációjáról, a gazdasági növekedés beindításáról.
Az MSZP az egyetlen igazi politikai ellenzék – mondta Mesterházy. Sikerként könyvelte el, hogy több mint egymillió kopogtatócédulát gyűjtöttek össze, egyharmaddal többet, mint tavasszal. Az MSZP elnöke szerint az egri képviselőjelöltek és Nagy István polgármesterjelölt is alkalmas arra, amire vállalkozott.