Esti mesék a börtönben

Egyelőre Esti mese néven fut az egri börtönben egy Magyarországon egyedülálló program. Harminckét női fogvatartott ismerkedik a mesékkel, majd kedvenceiket elmesélik, erről hangfelvétel készül. Ezt egy személyes üzenettel együtt elküldik a családjuknak.

A programot 2006-ban Angliában indították, Magyarországon a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet az első, ahol – az országos parancsnok engedélyével – kipróbálhatják.
Juhász Attila ezredes, a börtön parancsnoka azt mondja: a fogvatartottaknak óriási sokk az, hogy börtönbe jutnak. Ez azoknak is ugyanolyan megrázkódtatás, akik nem vétettek a törvények ellen: a családoknak. A gyerekek, unokák kénytelenek hosszú időt eltölteni az édesanyjuk, nagymamájuk nélkül.
Luzsi Margó gyermekkönyvtáros első alkalommal mesélt. Azt mondja: az embernek nincs hétköznapi és ünnepi lelke. Ugyanazzal a lélekkel jött ide mesélni, mint amikor időseknek, gyerekeknek mond mesét.

Az ismerkedés és a pár alkalmas felkészülés után a résztvevő 32 nő Luzsi Margó segítségével mesét választ; a kiválasztott mesét elmondják, erről hangfelvétel készül. A meséhez néhány perces személyes üzenetet is fűzhetnek., a CD-ket megkapja a család.
Az Esti mese programtól a börtön azt várja, hogy jobb lesz a fogvatartottak hangulata, könnyebben oldják meg a konfliktusokat. A reintegrációban segít, ha javul a rabok olvasási- és beszédkészsége, önkifejezése.