Hazajáró Falufesztivál Egerszalókon

Az egerszalóki Hazajáró Falufesztivál színes, látványos eseményekkel várta az érdeklődőket. Pénteken adták át hivatalosan a felújított barlanglakásokat, szombaton többek között szüreti felvonulás, szőlőszentelés és hagyományőrző csoportok bemutatója szerepelt a programban.

Mint azt a szombati megnyitón Tőgyi Gábor, Egerszalók polgármestere elmondta, eddig eredetileg augusztus utolsó szombatján tartották a falunapot, ami most egy nyertes pályázatnak köszönhetően három napos fesztivállá bővült.
(Az eredeti programok, így a szüreti felvonulás, szőlőszentelés és hagyományőrző csoportok bemutatója mellett több újdonsággal is találkozhattak a résztvevők. )
A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége illusztris vendégeket hívott meg az eseményre. Jelen volt dr. Horváth Endre gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár, aki az Új Széchenyi Tervvel, annak társadalmi vitájával kapcsolatban kiemelte, Magyarországnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy az egészségturizmus valódi kitörési pontot jelentsen, ezért ezen ágazat köré kívánatos felépíteni a magyar országképet, ami egyben a helyi márkák erősítését is szolgálja. A következő évek fő üzenete lesz a „gyógyító Magyarország” program.
A sajtó és a szakma képviselőinek bemutatták a pénteken átadott egerszalóki barlanglakássort is.
Szombaton itt adták át a Falusi turizmus 2010-es Kiváló Vendéglátó díjait is. A meghívottak a hőforrás mellett júniusban átadott négycsillagos szállodát is megtekinthették.