Néha kell, hogy megálljon az idő

Szeszcsempész gengszterek autója, Ikarusz a 60-as évekből, 1925-ös, faküllős Ford T-modell – ismét megállt az idő Egerben hétvégén. A régi járművek egri rajongói már 10. éve szerveznek találkozót.

Száz autó és motor vett részt a X. Egri Régi Jármű Találkozón és Túrán. Idén – mivel együttműködtek a repülőnappal – száz autóval, 100 megtett kilométerrel a magyar motoros repülés 100 éve előtt is tisztelegtek.
Minden évben megpróbálnak valami újat kitalálni – mondta Györe Tamás szervező. Szerintük a találkozó sikere ezen is múlik, de az is számít, hogy szeretik a régi járművek tulajdonosai a környéket és Egert.
Egy-egy ilyen rendezvény sikerén legalább ezren dolgoznak – mondta a találkozón Borsche Károly, a MAVAMSZ elnöki tanácsadó testületének vezetője. Tíz év alatt ötezer vendéget vonzott ide a találkozó, ezer régi járművel ismerkedhettek meg az egriek.
Az autók és motorok szombaton a Dobó térről indulva gy csaknem 120 kilométeres bükkaljai túrát tettek. Másnap pedig – megörvendeztetve az egrieket – a Bazilika és a Líceum között állították ki a járműveket. A szervezők 21 díjat és 16 különdíjat adtak á. Eger város különdíjasa egy Opel Olympia Record lett.