Repülők és veteránautók

Két éve összefogtak az egri repülőtalálkozó és veteránautó túra szervezői. Szeptember 11-én ismét közös programmal jelentkeznek a rendezvény szervezői.

A hétvégi eseményről a főrendező-programigazgató, Horváth Tibor elmondta, idén is ingyenes lesz a belépés az Apolló Sportrepülőtérre, ami Egerből kifelé, Noszvaj felé a Vécsey-völgy végén található. A veterán autósok és motorosok, illetve a repülőtalálkozó résztvevői közösen tartják a megnyitót a Dobó téren, szombaton reggel 8-tól, majd a veteránautósok útra kelnek a Bükkalján kijelölt útvonalon. A központ Mezőkövesden, a Zsóryban lesz, de 15 órára mindenki megérkezik a repülőtérre.
A 11. egri repülőnap különlegessége, hogy az idén 100 éves magyar repülés előtt tisztelegve 100 gépes repülő kötelék fog majd körözni a város fölött. A másik rekord egy szívsebész professzorhoz kötődik, aki gépével előre kijelölt, a térképen szív alakú területet formázó 700 kilométeres repülést fog tenni, melynek végállomása az egri reptéren lesz.
Ezeken kívül még számos program várja az érdeklődőket. Helikopterek, motoros sárkányrepülők, haditechnikai bemutatók is színesítik majd a szeptember 11-i eseményt.