Vasárnap rendezik Egerben a Magyar Dal Napját

Már csak néhány nap és ellepik a magyar dalok, a magyar együttesek Eger utcáit, tereit és klubjait. Szeptember 12-én a Magyar Dal Napján harminc együttes lép fel és nullától 24 óráig szól a zene Egerben. A rendezvényen mindenki megtalálhatja az ízlésének, zenei világának leginkább megfelelő stílust és helyszínt.

Az Ethnofil, a Kaláka, a Rejtező, Pál Pista bácsi, a Buszkasi, a Gajdos és a Csík Zenekar, Presser Gábor. Többek között velük találkozhat a közönség szeptember 12-én Eger több pontján. A Magyar Dal Napján Eger a Magyar Dal Fővárosa, így a város hét különböző részén harminc fellépő előadásban hallgathatja a közönség a magyar dalokat. A szervezők és a fellépők legfőbb célja, hogy az emberekkel megszerettessék a magyar zenét. Szeptember 12-én Eger mellett az ország tíz városában szervezik meg a Magyar Dal Napját, ahol minden korosztály mindenféle zenei stílusban megtalálhatja a számára megfelelő dallamot. A Magyar Dal Napján a Dobó téren, a Bródy Sándor Könyvtárban, az egri bevásárlóközpontban, a Minorita templomban, az Egal Klubban, a Kis-Dobó téren és a Széchenyi utcán csendülnek fel a magyar dalok. A rendezvény résztvevői megkóstolhatják a Magyar Dal Borát és meghallgathatják a Magyar Bor Dalát is.