Rendkívüli közgyűlésen döntött a testület-Kepes Nemzetközi Művészeti Központ létesül

Marad a város szerződése az Alapítvány a Komplex Kultúrakutatásért szervezettel az Ifjúsági Ház felújítására, a 15 éves működtetésre, a Kepes Központ kialakítására. A rendkívüli közgyűlés összehívását hét képviselő kezdeményezte azért, hogy a testület helyezze hatályon kívül a korábbi, ide vonatkozó döntését. A három órás vita után név szerint szavaztak a képviselők: négyen támogatták Bányász Róbert és hat társa javaslatát, hatan tartózkodtak, 11-en nemmel szavaztak.

A rendkívüli ülésen két napirendet tárgyaltak a képviselők: sürgősséggel került a testület elé a Servita templom és rendház felújítása, melyhez az Érseki Hivatal 30 milliót, a város 10 milliót biztosít. Hét képviselő kezdeményezte, hogy rendkívüli ülésen tárgyalják az Ifjúsági Ház működtetésére, felújítására, a Kepes Központ kialakítására kötött 15 éves szerződést. Bányász Róbert az aláírók nevében kérdezte, miért nem a város végzi az épület felújítását. Úgy tapasztalják, a pályázatokhoz alakítják a célokat, megfordult a gondolkodás és ez károkat okoz. Szerintük a Kepes Központ csak egy szűk értelmiségi kört céloz meg, megszűnik a fiatalok kedvelt belvárosi közösségi tere. Elmondta, a szerződési tartalmak eltérnek egymástól, és akik támogatják, elherdálják a műemlék épületet. Az alapítvánnyal kötött szerződést támogatók és az azt ellenzők is elmondták érveiket. Ellenzi a konstrukciót Dr. Gyulai Katalin – szerinte a városnak kellett volna pályáznia a felújításra és a Kepes központ a Főiskolán lenne méltó helyen. Deák Boldizsár a ház működtetési tervéről beszélt, a 108 milliós éves bevétel feltételezi, hogy naponta 360 ezer forintért vesznek majd belépőt és hiányolja a szerződést. Császár Zoltán elmondta, tavaly sem támogatta az elképzelést. Nagy István és Jánosi Zoltán aláírták a rendkívüli közgyűlést kezdeményező iratot, azért, mert szerintük beszélni kell a várost érintő kérdésekről, a Kepes hagyatékról. Pál György elmondta, a frakció egyetért a város és az alapítvány megállapodásával. Kalmár Péter arra kérte a képviselőket ne torpedózzák meg egy nemzetközi színvonalú kulturális központ létesítését. Orosz Lászlóné arra kérte a Bányász Róbertet ismertesse, ha van tudomása félrevezetésről, vagy valótlanságról, Láng András és Csákvári Antal arra volt kíváncsi mi történik, ha szerződét bont a város. Az Alapítvány képviselője példákat sorolt programjaik közül, ismertette elképzelésüket a ház működtetésével kapcsolatban. Habis László polgármester reagálásában elmondta, a ház önkormányzati tulajdonban marad, nem herdálják el a város vagyonát. Hozzátette, nincs a háttérben összeesküvés, a kaszinó ügyet pedig visszautasította. Bányász Róbert nem fogadta el a polgármester válaszát. A képviselők név szerint szavaztak ,négyen támogatták Bányász Róbert és hat társa javaslatát, hatan tartózkodtak, 11-en nemmel szavaztak.