Filmműhely

Társintézményekkel közösen rendezi meg a harmadik Nemzetközi Filmműhelyt az Eszterházy Károly Főiskola, Illés György emlékére. A kéthetes kurzuson, amely a Slow Film Fesztiválhoz is kapcsolódik, rövidfilmeket készítenek a hallgatók.

Az elméleti oktatás mellett elsősorban a gyakorlaton van a hangsúly, a brémai, a komárnói, a szentpétervári, a kaposvári és persze az egri hallgatók néhány perces rövidfilmeket készítenek a kurzus alatt, amelyet Bollók Csaba filmrendező, M. Tóth Éva rajzfilmrendező és Tóth Tibor mestertanár vezetnek.
A kisfilmeket zsűrizik, a legjobb alkotásokat a Slow Film Fesztiválon díjazzák és vetítik.