Szabadságon a bírák

Hat hétig törvénykezési szünet van a bíróságokon, szabadságra mentek a bírák. Polgári ügyeket június 15-től augusztus 20-ig nem tárgyalnak, az ügyfélfogadás folyamatos, ügyeletet is tartanak. A szünet nem érinti a cégbíróságokat és a büntető ügyeket.

A megye bíróságain július 19-e és augusztus 27-e között törvénykezési szünet lesz. Az irodák működnek, az iratokat átveszik, megtartják a panasznapokat is. A szünet nem érinti a Cégbíróságot, folynak a csőd – és felszámolási eljárások. Polgári ügyekben a jelzett időpontban nem lesz tárgyalás. Ez azt jelenti, hogy a korábban megállapított határidőkbe ez az időszak nem számít bele. Büntetőügyekben a határidők folyamatosak.
Tíz éve június 15-én tartják a Bíróságok Napját. Ebből az alkalomból a megyéből hárman kaptak elismerést: Egerből Sinkó Jeremiásné dr.50 éves bírósági szolgálatért oklevelet kapott, Hatvanból Dr. Hóka József a Juhász Andor díj ezüst, míg a gyöngyösi Bonivárt Gyuláné tisztviselő bronz fokozatú elismerést vehetett át.