A 3D világa

A 3D világát bemutató kiállítás nyílt a Dobó téren, a polgármesteri hivatal mellett. A kiállítás a jövő hét végéig van nyitva, a falakra egyre több kép kerül ki, hiszen a látogatók által létrehozott 3D-s fotókból épül majd tovább a tárlat.

Belépéskor a néző kap egy 3D-s szemüveget, ezzel kell megtekinteni a kiállított és vetített képeket. A látogatót lefotózzák, ő maga is segíthet a 3D-s fotó elkészítésében. A kiállítás terve két egri informatikus fejében született meg képfeldolgozási tanulmányai közben. Gerják István, az egyik ötletgazda azt mondja: a 3D-s technika alapjait szeretnék megismertetni a közönséggel. Több technikát, az azokhoz használható programokat, a működési elvet is közkinccsé teszik a kiállításon.
Habis László polgármester izgalmasnak nevezte, hogy a kiállítás fokozatosan gazdagodik. Olyan új gondolat született – mondta -, amely másfajta kiállításoknak is adhat technikai, módszertani alapot. A gyerekek rajzolhatnak – a végeredmény ebben az esetben is három dimenziós lesz.