Közgyűlést tartott a Heves Megyei Sportszövetségek Egyesülete

Közgyűlést tartott a Heves Megyei Sportszövetségek Egyesülete. A 25 tagszervezet 434 versenyt rendezett az elmúlt évben, az egyesület 25,5 millió forintból gazdálkodott.

A Heves Megyei Sportszövetségek Egyesülete még 1993-ban alakult és a megyei szövetséggel rendelkező sportágakat fogja össze. Jelenleg 25 tagszervezete van az asztaliteniszezőktől a vívókig, beleértve olyan speciális szövetségeket, mint például a diáksport és a fogyatékkal élők. Dr. Székely Ferenc, az egyesület elnöke beszámolójában kiemelte, a Heves Megyei Sportszövetségek Egyesületének első önálló irányító és szervező ciklusa az elmúlt évben zárult. Írásos formában is értékelték a tagszervezetek munkáját és pénzgazdálkodását. A 25 tagszervezet 434 versenyt rendezett, a résztvevők száma elérte a 48 ezer főt, ami duplája a 2008-as eredményeknek. Szóba került a támogatási keretösszeg felosztása, ami 16-17 millió forintot jelent. A korábbi rendszer szerint ismét 30-70%-os lesz az elosztási arány: 30% belső költségekre, 70 % pedig a megyei közgyűlés Sport, Ifjúsági és Idegenforgalmi bizottságának rendelkezése szerint lesz elosztva.
A három kiemelt szövetség – a labdarúgók, a fogyatékkal élők és a diáksport – együtt 5,5 millió forintot kap, a többiek ennél jóval kevesebbet. A felügyelő bizottság megállapította, az egyesület gazdálkodása jó, a kiadás és a bevétel egyensúlyban van. A közgyűlés végén a résztvevők döntöttek az éves tagdíjakról.