Császár függetlenként indul

Császár Zoltán, korábbi fideszes önkormányzati képviselő bejelentette, hogy függetlenként indul az őszi önkormányzati választáson. Mint mondta, a jövőben is a városért, a körzetért kíván dolgozni, továbbra is tiszteletdíj nélkül.

Császár Zoltán 1997-től volt tagja a Fidesznek, a párt egri szervezetének feloszlatása után azonban nem vették vissza, indoklás nélkül elutasítva tagfelvételi kérelmét. Erről szólva a városatya úgy fogalmazott: a „titkos fegyverként” Egerbe küldött Demeter Ervin béketeremtő, integráló szerepe csődöt mondott, annak eredményeként bekövetkezett a csoport feloszlatása.
Császár Zoltán kiemelte, a legutóbbi kampányban aktívan részt vett Habis László támogatásában, egyedül több mint száz ajánlószelvényt gyűjtött össze, most pedig a polgármester még csak nem is fogadja megkeresését, nem áll ki mellette, a jelenlegi jelöltek vagy lokálpatrióták vagy azok rokonai.
Császár függetlenként indul.
A képviselő az idegenforgalom kapcsán kifejtette, harmadik helyről tizenharmadik helyre eset vissza országos szinten Eger, megfelelő programok szükségesek ahhoz, hogy több vendégéjszakát töltsenek itt a turisták, elfogadhatatlan, hogy este tízkor minden hely bezár a belvárosban.