A Jobbik az Ifjúsági Házért

Az ördöggel is hajlandók vagyunk összefogni, hogy az Ifjúsági Ház maradjon a fiataloké – jelentette ki Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke annak kapcsán, hogy az önkormányzat tizenöt évre a Kepes Központot működtető alapítványnak ingyen adta át az épületet. Sneider azt is kifogásolja, hogy míg tavaly egyedül ő emelt szót a képviselők közül a terv ellen, a választások közeledtével egyre több városatya ellenzi a projektet.

Mint arról már beszámoltunk, 588 millió forintos beruházással újítják föl a Ifjúsági Házat, hogy helyet kapjon a Kepes Központ, az önkormányzatnak sem a rekonstrukció, sem a fenntartás nem kerül pénzébe, az uniós forrásból és az alapítvány saját erejéből lesz finanszírozva.
A képviselők közül egyedül Sneider Tamás vélekedett úgy tavaly, hogy nem jó ötlet az Ifjúsági Házba költöztetni a Kepes Központot, tekintve, hogy annak meg kellene tartani fiatalokat szolgáló szerepét. A Jobbik alelnöke úgy fogalmazott, a közgyűlés frakciói közötti mutyi eredménye, hogy a ház új funkciót kap.
Hasonlóan vélekedik dr. Gyulai Katalin jobbikos önkormányzati képviselő is, aki kiemelte, hogy a már ismertetett tervek szerint magyar művészek nem is szerepelnének időszaki kiállításokkal a Kepes Központban.
A téma az augusztusi rendkívüli közgyűlésen újra napirendre kerül.