Szerdától szombatig Eger a házigazdája a 112. úszó OB-nek

Szerdától szombatig ismét Eger ad otthont a felnőtt úszó országos bajnokságnak. Az augusztusi, budapesti Európa-bajnokságra készülő legjobbak – Hosszú Katinka kivételével – mind rajthoz állnak a Bitskey uszodában. Az előfutamok minden nap 9-től, míg a középdöntők és döntők 17 órától kezdődnek.

Eger a vizes sportok városa, így ideális helyszíne az úszó versenyeknek. A tavalyi hiányosságokat sikerült kijavítani, semmi akadálya, hogy az egy hónap múlva kezdődő budapesti úszó Európa-bajnokság előtt jó versenyeket lássanak az érdeklődők – mondta az eseményt megelőzően Szeleczki János alpolgármester. Kiss László, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya az Eb-felkészüléssel kapcsolatban hozzátette: szerencsés helyzetben vagyunk, mivel két versenyszám, a 800 és 1500 gyors kivételével minden távon négy-négy versenyzőt indíthatunk a kontinensviadalon, vagyis a legjobbaknak, mint például Cseh László, Verresztó Evelin, vagy éppen Gyurta Dániel már nem kell a csapatba kerülésért úszniuk. A 3-4. helyekért lehet még küzdelem.
A csúcsformát az Eb-re kell tartalékolni, ezért most a verseny állóképesség megszerzése a cél. Az elmúlt évhez hasonlóan a legjobbak 9-10 versenyszámban is rajthoz állnak.
A felnőtt Eb mellett az utánpótlás a ifjúsági Eb-re és a szingapúri első ifjúsági olimpiára készül.
Szerdától szombatig a versenyek megtekintése ingyenes. Az esemény lebonyolítását 35 fős versenybírói gárda segíti. Az előfutamok minden nap 9-től, míg a középdöntők és döntők 17 órától kezdődnek.