Nyári szünet következik

Nyári szünet előtti utolsó ülését tartotta ez egri közgyűlés. A képviselők meghallgatták a rendőrség beszámolóját, anyagilag támogatják a volt kőőrlő területén létesítendő ipari park beruházást, melyhez 223 millió forint támogatást kapott a város. Zárt ülésen döntöttek a díszpolgári cím adományázásáról és a városi elismerések odaítéléséről.

Az ülésen esküt tett Dr. Gyulai Katalin, aki Sneider Tamás országgyűlési képviselő helyett került a városi testületbe. A parkolókról a törvénymódosítás miatt tárgyaltak, de ez nem jelent sem tartalmi, sem tarifamódosítást. Dr. Petrovics András ismertette az Egri Rendőrkapitányság tavalyi beszámolóját. Elmondta, a kapitányság területén az év első négy hónapjában 1288 bűncselekmény történt, emelkedett a vagyon elleni bűncselekmények száma. A városi kapitány hozzátette, a közlekedési balesetek legtöbbször a gyorshajtás miatt következnek be. A képviselők kérdéseket és észrevételeket fogalmaztak meg a rendőri vezetők felé. A volt kőőrlő területének rendezésére 223 milliót nyert a város, a barna mezős beruházás teljes költsége 446 millió forint, az összeghez anyagilag is hozzájárul az önkormányzat. A Gyertyás Házat átadják működtetésre az Egri Hegyközségnek. Habis László polgármester a napirend kapcsán elmondta, az épület tulajdonviszonyának rendezésére és felújítására közösen keresik majd a megoldást. Az első félévben az egri testület hat rendes ülést tartott, 200 napirendet tárgyaltak meg, 23 rendeletet alkottak és mintegy 600 határozatot hoztak. Júliusban nem lesz közgyűlés, a tervek szerint augusztus 5-én tartanak rendkívüli ülést, ahol a választási bizottság tagjairól tárgyalnak. A jelenlegi képviselő-testület, a helyhatósági választásig két rendes ülést tart.