A zene ünnepe

Francia kezdeményezésre június 21-én tartják a zene ünnepét, Magyarországon már 1997 óta. A Dobó téren egri középiskolások és zenekarok adtak koncerteket.

Több mint száz ország csatlakozott már a zene ünnepéhez, csak Franciaországban hetven rendezvényt tartottak ez alkalomból. Idén a nők voltak a középpontban, főként a hölgyek szerzeményei hangzottak el énekesnők, zenészek előadásában.
Az egri programot a Francia Klub rendezte.
A város nevében Homa János, a kulturális bizottság elnöke köszöntötte a közönséget, kiemelve a rendezvény fontosságát.
A programon egri középiskolások, elsők között a Pásztorvölgyi, majd a Neumann diákjai léptek színpadra sanzonokkal és kortárs dalokkal, őket követték egri zenekarok.