Elnököt, vezetőséget választottak a lokálpatrióták

Ismét Habis Lászlót választotta z Egri Lokálpatrióta Egylet elnökké. A két alelnök Kiss Lajos és Rátkai Attila lett.  Módosították az alapszabályt is, így a közeljövőben felállhat egy úgynevezett vének tanácsa, amely az elnökséget segíti majd várospolitikai kérdésekben.

Az 1991-ben alakult egylet 120 taggal működik, ez több mint bármelyik politikai párt taglétszáma a városban – mondta Habis László, az egylet régi-új elnöke.  Az Egri Lokálpatrióta Egylet sokat változott az elmúlt években, főként a családok, a fiatalok felé nyitottak.  Habis László megköszönte azt a támogatást is, amelyet az egylet tagjai, szimpatizánsai nyújtottak neki az országgyűlési választáson. 
Az eddigi vezetés mandátuma lejárt, az Egri Lokálpatrióta Egylet tisztújító közgyűlésén  új elnököt, alelnököket, választmányt, titkárt, ellenőrző  bizottságot választottak. Elnök ismét Habis László lett, a két alelnök: Kiss Lajos és Rátkai Attila, a titkár Ágoston Ottóné.  Az egylet közgyűlése módosította az alapszabályt is. Hamarosan feláll egy testület, a vének tanácsa, amely az elnökség munkáját segíti majd főként várospolitikai ügyekben tanácsaival.
Infósáv: Ismét Habis Lászlót választották a lokálpatrióták elnökké