Az MSZP szerint a tehetősek járnak jól

Megszülettek a kormány első bejelentései, úgy tűnik, elsősorban a tehetőseknek kedvez a Fidesz – mondta Sós Tamás szocialista képviselő. Az MSZP szerint a 16%-os személyi jövedelemadóval például a 73 500 forint bruttó fizetésűek több mint 14 ezer forinttal kapnak majd kevesebbet, azok viszont, akik kétmilliót keresnek havonta, 343 ezerrel többet vihetnek haza.

Forradalmi átalakulás nincs, de megszülettek a kormány első bejelentései – mondta Sós Tamás szocialista országgyűlési képviselő, megyei pártelnök. A bejelentett intézkedések elsősorban a tehetőseknek kedveznek. Az MSZP szerint a munkavállalók kétharmadának csökken a jövedelme az új rendszerben, havi 240 ezer alatt mindenki rosszabbul jár.
Vannak olyan intézkedései a kormánynak, amelyeket korábban az MSZP már beterjesztett, de akkor a Fidesz leszavazta: ilyen például a kisebb parlament és önkormányzat kérdése.
A megyei pártelnök úgy látja: a Fidesz azt valósítja meg, ami ellen a rendszerváltáskor harcolt, az egypártrendszert.