ZF-Eger: a 2010/11-es játékoskeret

Sajtóközleményt adott ki a ZF-Eger férfi együttese. Ezek szerint négy új játékos érkezik a csapathoz: a két olimpiai bajnok Kis Gábor és Hosnyánszki Norbert a Vasastól, valamint a kapus Nébald Olivér és a kölcsönből visszatérő Petrovai Márton, mindketten a Szolnoktól. A távozók között van az Amerikai Egyesült Államokban, egyetemen továbbtanuló Erdélyi Balázs valamint a két kapus Valics Bence és Cseh István, továbbá Hárai Balázs, Jakab Dániel és Cseh Tibor. Kölcsönben, máshol szerepelhet az élő szerződéssel rendelkező Sántavy Máté és Chilkó Márton. A csapattal szembeni minimális elvárás a magyar bajnoki és Kupa-döntőbe jutás, cél a magyar bajnoki cím és a Magyar Kupa-győzelem. Az Euroligában sorsolástól függően a minél előkelőbb helyezés elérése, mely a csapat játékosállománya alapján akár a Final Fourba, azaz a legjobb négy közé kerülést is jelentheti.

SAJTÓKÖZLEMÉNY
a ZF-Eger felnőtt férfi vízilabda csapatának 2010/2011. évi keretéről

Az idén száz éves Egri Vízilabda Klub és fő támogatóinak szándéka az volt, hogy a következő bajnoki idényben az egyesület megerősített felnőtt férfi kerettel vágjon neki a bajnoki küzdelmeknek. Ennek szellemében került sor a csapat megerősítésére, mely a 2010/2011-es szezonban ismét ZF-Eger néven szerepel majd. Az eddigi két olimpiai bajnok mellé újabb két olimpiai bajnokot szerződtető felnőtt férfi csapattal szemben az ellenfelek erősítéseinek ismerete hiányában is minimális elvárás a magyar bajnoki és magyar kupa döntőbe jutás, cél a magyar bajnoki cím és a magyar kupa győzelem, az Euroligában sorsolástól függően a minél előkelőbb helyezés elérése, mely a csapat játékosállománya alapján akár a final fourba, azaz a legjobb négy közé kerülést is jelentheti.

Az Egri Vízilabda Klub köszönetét fejezi ki dr. Ulrich Dillernek, a ZF Hungária Kft. elnök-vezérigazgatójának és Habis Lászlónak, Eger város polgármesterének, hogy a ZF Hungária Kft. és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata szerepvállalásával a megerősített játékosállományhoz szükséges anyagi háttér jelentős részét továbbra is biztosítják.

A csapat korábbi játékosai közül élő szerződéssel rendelkezik, illetve szerződést hosszabbított a háromszoros olimpiai bajnok és világbajnok Biros Péter, Szécsi Zoltán, a világbajnok Varga Zsolt, Hegedűs Gábor, Bundschuh Erik, Bárány Attila, Binder Szabolcs, Kovács Gábor, továbbá a két kanadai válogatott, Aaron Feltham és Kevin Graham, míg érkezik a TEVA-VasasPlaket csapatától a két olimpiai bajnok Kis Gábor és Hosnyánszky Norbert, a Szolnokból visszatér a kölcsönadott balkezes Petrovai Márton, és a csapat második számú kapusa lesz a szintén Szolnokról érkező Nébald Olivér. A csapat mérkőzésein szerepelnek majd az egyesület legtehetségesebb utánpótlás játékosai is.

A csapatból távoznak az Amerikai Egyesült Államokban továbbtanuló Erdélyi Balázs (University of the Pacific – Pacific Tigers), Valics Bence (Pepperdine University – Pepperdine Waves) és Cseh István, továbbá, Hárai Balázs (Domino-Honvéd), Jakab Dániel és Cseh Tibor. A klub hosszú távon továbbra is számít az élő szerződéssel rendelkező Sántavy Mátéra és Chilkó Mártonra, akik azonban valószínűleg kölcsönjátékosként a következő idényben más csapatot erősítenek majd.

A ZF-Eger 2010/2011-es szezonban szereplő felnőtt férfi csapatának kerete:

Szécsi Zoltán, Nébald Olivér – kapusok; Bárány Attila, Biros Péter, Binder Szabolcs, Bundschuh Erik, Aaron Feltham, Kevin Graham, Kis Gábor, Kovács Gábor, Hegedüs Gábor, Hosnyánszky Norbert, Petrovai Márton, Varga II. Zsolt – mezőnyjátékosok.

Eger, 2010. június 10.

dr. Halmos R. Péter
Egri Vízilabda Klub