Segíteni mentek

Egri önkéntesek is segítenek Edelényben. Az átszakadt gátnál dolgoznak, homokzsákot töltenek és saját autóval viszik a helyszínre. Az ostorosi Vernyik Roland szervezte az önkénteseket, elmondta, vannak olyan utcák, ahová autóval nem tudnak behajtani. A homokzsákokkal védik a házakat, segítenek a mentésben. Az egri tűzoltók egy újabb csoportja két napja vesz részt az edelényi árvízi védekezésben.

Vernyik Roland péntek reggel indult útnak kollégájával és barátjával, többen érdeklődtek nála telefonon a helyzetről és jelezték, hogy utánuk mennek segíteni. Edelénybe mentek, mert a tűzoltóktól azt a felvilágosítást kapta, hogy most ott van a legnagyobb szükség az önkéntesekre. Vernyik Rolandtól telefonon érdeklődtünk a helyzetről. Azt mondta, harcolnak a vízzel, de mindenhonnan ömlik, amióta átszakadt a gát. Autójával homokot szállít, zsákokba pakolják és szállítják a házakhoz.
Az egri tűzoltók folyamatosan részt vesznek a Borsod megyei árvízi védekezésben.