Kapcsolda

Mesék és sárkányok nyomában címmel szervezett különleges mesedélutánt a Pásztorvölgyi és a Szalaparti iskola. A rendezvény célja az volt, hogy az egészséges gyerekek megismerjék sérült társaikat.

Szalay Krisztina színésznő indította útjára az országban a Kapcsolda elnevezésű programot. A rendezvénysorozatot azért hívta életre, hogy a fogyatékos és az egészséges gyerekek néhány együtt töltött játékos óra alkalmával megismerjék egymást. Egerben a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium valamint a Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézet tanulói meséltek és játszottak együtt. A Mesék és sárkányok nyomán a Pásztorvölgyben című különleges délutánon a gimnázium 160 alsós diákja fogadta a szalaparti iskola 40 tanulóját. A gyerekek számára a mesék jegyében telt a nap. A pedagógusok jelmezeket öltöttek, a nap királyává és királynőjévé pedig a két iskola igazgatóját választották. A fogyatékos gyerekek heteken át készítették azt a „kapcsolatsárkányt” amelyet ajándékba hoztak a rendezvényre. A Kapcsolda program keretében meseelőadáson, kézműves és sportfoglalkozáson, táncházban vehettek részt a diákok.