Pólós szezonzáró

A bajnoki szezon zárása után a szurkolókkal együtt akartak ünnepelni az Egri Vízilabda Klub pólósai. A körcsarnokban rendezett rendhagyó szezonzárón ezúttal a ZF-Eger vízilabdázói ajándékozták meg a nézőket.

Az igazi szurkoló csapata relikviáival felszerelkezve jár mérkőzésekre. A címeres póló és sál beszerzése mellett az igazi kuriózumokat, aláírással ellátott műsorfüzetet, pólót, minilabdát általában a nagyobb szurkolói ankétokon lehet beszerezni. Az Egri Vízilabda Klub elnöksége úgy döntött, hogy a nézőkkel együtt ünneplik meg az idei szezont. Eredetileg a Dobó térre tervezték az eseményt, amit a rossz idő miatt át kellett tenni a Körcsarnokba.
A klub idei eredményeit – bajnoki ezüst a férfiaknál és bajnoki bronz a nőknél – a város vezetői méltatták. A klub névadó főszponzora nevében, dr. Ulrich Diller elnök-vezérigazgató már a jövőről is beszélt.
– Az első, amit a jövő szempontjából érdemes kiemelni az, hogy nagyon tehetséges fiatal játékosaink vannak. Adni kell még nekik egy-két évet, és akkor mi lehetünk a hazai porondon a legjobbak. Elmondhatom, hogy továbbra is támogatjuk az egri pólót, 25%-kal növeljük a szponzori keretet. Azt hiszem, a következő évben jó esélyeink lesznek az aranyéremre – mondta dr. Ulrich Diller, a klub társadalmi elnöke.
A szurkolók természetesen már szeretnék tudni, hogy hogyan néz majd ki a jövő évi keret. Erről két hét múlva, sajtótájékoztatón számolnak majd be a vezetők.