Eger a Magyar Dal Fővárosa

Szeptember 12-én Eger lesz a Magyar Dal Fővárosa. Ezen a napon szervezik országszerte a Magyar Dal Ünnepét – Presser Gábor ötlete alapján. Két éve a Szigeten volt az első alkalom, tavaly 25 helyszínen1200 magyar előadó mutatkozott be a közönségnek. Idén először hirdettek pályázatot a fővárosi cím megszerzésére – Eger nyert!

Egerben szeptember 12-én öt helyszínen szólnak a magyar dalok, két színpadra várják a műkedvelő egrieket, akik vállalják, hogy előadják kedvenc magyar dalaikat – közönség előtt. A szervezők a Magyar Dal Fővárosa rendezvényen bemutatják a város értékeit, lehet régi lemezek és kották között válogatni, zenevonaton utazni, kiváló egri borokat kóstolni. A Dobó téri nagyszínpadon a Csík zenekar lesz a házigazda. A Csík zenekar és Herczeg Flóra is fellépett az elmúlt két évben a Magyar Dal Napján. Tavaly 25 helyszínen, 1200 fellépő tolmácsolta országszerte a magyar dalokat. Országszerte tucatnyi város csatlakozott a mozgalomhoz, szervezik a programot, a jelentkezők száma még most is bővül. A fővárosban 15 színpadon szól majd a magyar zene szeptember 12-én.