Labdarúgó NB III: Egri FC – Jászberény 4-0

A labdarúgó NB III utolsó előtti fordulójában, hazai pályán 4-0-ra nyert az Eger a hatodik Jászberény ellen. Ennek a sikernek köszönhetően ismét az ötödik helyen állnak az egriek. Szombaton Dunakeszin zárják az egri labdarúgók az idei bajnoki szezont.

A Jászberény az utóbbi időben főleg idegenben volt eredményes. A csoport gólkirály-jelöltje, Hamar Ádám is náluk játszik, így jó mérkőzésre volt kilátás. Az első veszélyes egri helyzetekre 26 percig kellett várni, ekkor Busai még a kapufát találta el, míg a kipattanót Bardi a kapu mellé küldte. A 30. percben Csatlós jobbról ívelte be a labdát, amit a hosszú oldalon érkező Bardi a kapuba bólintott. A 46. percben, de még az első félidőben Szűcs szögletből kapu elé ívelt labdáját Tövisháti tolta oldalra. Kálmán nem engedte ki a labdát, újra a kapu elé ívelte, amire megint Bardi érkezett és fejelt immár másodszor a berényi kapuba. A második félidőben rengeteg kontrát vezetett az Eger, miközben hátul Bezzeg valósággal eltüntette a pályáról a gólfelelős Hamart. Az egri próbálkozások közül még kettőt sikerült gólra váltani, mindkét esetben a csereként beállt csatárok, Jeferson és Dávid Zoltán volt eredményes.
Az előttünk álló Balassagyarmat kikapott, a Tura döntetlent játszott, így az Eger az ötödik helyről várhatja a szombati utolsó fordulót, amikor az utolsó előtti Dunakeszi lesz az ellenfél, idegenben.

Labdarúgó NB III. Mátra-csoport, 25. forduló
Egri FC (8. hely) – Jász Sport FC (6. hely) 4-0 (2-0)
Eger, 100 néző. V.: Mocsári Tamás (Selmeczi K., Bartkó J.)
Egri FC: Illyés – Debreceni, Bezzeg, Jeney (Németh T.), Szűcs – Csatlós, Urbán-Szabó, Romhányi, Busai – Bardi (Dávid), Kálmán (Jeferson). Edzők: László István, Lengyel Lajos.
Jászberény: Tövisháti – Gulyás, Krajcsek, Bárkányi, Pomázi – Simon (Szilágyi), Tatár, Németh N. (Gál), Csőke – Móczó, Hamar. Edző: Pesti József.
G.: Bardi (30., 46.), Jeferson (71.), Dávid (89.)
Kiállítva: Gulyás (75.)
Sárga lap: Jeney (31.), Bardi (56.), Busai (73.), Csatlós (87.), ill. Tatár (33.), Krajcsek (44.), Gulyás (74.)

További eredmények:
FTC II. – Püspökladányi LE 2-1
Putnok VSE – RAFC 7-0
Ózdi FC – Balmazújvárosi FC 0-3
Maglód TC – Balassagyarmati VSE 2-0
Hevesi LSC – Tura VSK 1-1
Gyöngyösi AK – Dunakeszi Vasutas 2-2

A bajnokság állása:
1. Ferencvárosi TC II. 25 18 2 5 71-27 56
2. Maglód TC 25 15 6 4 57-22 51
3. Putnok VSE 25 15 3 7 50-36 48
4. Balmazújvárosi FC 25 12 5 8 40-33 41
5. Egri FC 25 11 5 9 39-21 38
6. Balassagyarmati VSE 24 11 5 8 32-21 38
7. Tura VSK 25 11 4 10 47-32 37
8. Jász Sport FC 25 11 4 10 47-44 37
9. Hevesi LSC 24 9 5 10 37-45 32
10. Püspökladányi LE 25 7 7 11 30-40 28
11. Gyöngyösi AK 24 5 11 8 25-36 26
12. Ózdi FC 25 5 4 16 34-67 19
13. Dunakeszi Vasutas SE 24 5 3 16 26-63 18
14. Rákosszentmihályi AFC 25 4 4 17 20-68 16

26., utolsó forduló:
Dunakeszi, 2010. június 5. 17:00
Dunakeszi Vasutas SE – Egri FC