Továbbképzés nevelőszülőknek

Nemzetközi nevelőszülői szakmai napot szervezett a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség Heves Megyei Nevelőszülői Tagozata. A kétnapos rendezvény témája a nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek vér szerinti szüleivel tartott kapcsolata volt.

Magyarországon a nevelőszülőknél élő gyerekek havonta kétszer találkozhatnak vér szerinti szüleikkel, kevés azonban az olyan gondozásba adott fiatal, aki végleg visszakerülhet a családjához. A cél az lenne, hogy a vér szerinti szülők támogatásával, szociális helyzetük javításával az ilyen gyereke száma növekedjen.
A mostanihoz hasonló programok célja hogy a különböző országok nevelőszülői rendszerei fejlődjenek, a dolgozók bevált módszereket tanulhassanak egymástól. Kovászna megyében teljesen másként működik nevelőszülői rendszer, ott is probléma azonban, hogy a gyerekeknek mindössze 20%-a tartja a kapcsolatot vér szerinti szüleivel. A szakemberek szerint az alapellátási rendszeren kellene változtatni.A Kárpátaljai Sámuel alapítványnál az elsődleges cél elsősorban nem az, hogy a gyerekek visszakerüljenek vér szerinti rokonaikhoz, ehhez ugyanis a legtöbb esetben nincsenek meg a feltételek.A kétnapos program előadásaiban a résztvevők igyekeznek megoldást találni a saját nevelőszülői rendszerük problémáira.