Egy év alatt hatvanegy embernek ad munkát az egerszalóki önkormányzat. Az Út a munkához programot márciusban kezdték, a közmunkások elsősorban a falu közterületeinek rendezésébe segítenek.

Egerszalókon nyolcvanhárman kapnak rendelkezésre állási támogatást, közülük kerülnek ki a közmunkások. Év végéig 61 embernek ad munkát a szalóki önkormányzat. Egy-egy ember négy hónapig dolgozik – az előtte kapott 28.500 forintos támogatással szemben – nettó 45 ezer forintért, vagyis a minimálbér hat órára eső összegéért.
Egerszalók vállalta a közhasznú foglalkoztatást, bár a településnek jelentős teher a bér és járulékok tíz százalékát kifizetni, ráadásul a község gondoskodik a munkavégzéshez szükséges eszközökről is. Mégis úgy gondolta az önkormányzat: aki akar, az tudjon is dolgozni, és a közterületek is szépülnek így.
A közhasznú munkások virágosítanak, füvet nyírnak, árkot takarítanak.
A polgármester az Út a munkához program kritikáját is megfogalmazta. Szerinte a nagy állami cégek is alkalmazhatnának közhasznúakat, s az önkormányzatoknak csak annyi embert kellene foglalkoztatni, amennyi munkájára valóban szükség van.